§1. rész 5. fejezet§

Sziasztok!

Igaz megcsúszva, de itt a rész. Remélem tetszeni fog.

xoxo



~Az igazság, ami eddig rejtve maradt~

Nem elég, hogy megsiratott, de megígérte, hogy mindig itt lesz velem. Az ajkai vészesen közeledtek. A gyomromban tomboló pillangók közül egy szívinfarktusban meghalt. Ben ajkai vészesen közeledtek. Az egész testem remegett. És akkor megtörtént, amiről lassan négy éve álmodoztam. Ajkai finoman találkoztak az enyémekkel. Pár másodpercre lágy csókban forrtunk össze. Éreztem magamon a tekinteteket, de nem érdekelt. Végre boldog voltam. Nem volt okom sírni. Ben valóra váltotta a legféltettebb álmomat is. Örültem hogy igy történt.
-Ez mi volt?-kérdeztem suttogva, mikor már  egy ideje csak ültünk egymással szemben.
-Mi lett volna?-kérdezett vissza pimaszul.
-Ben! Én...szeretlek..-suttogtam. Akartam hogy tudja, hogy nem csak ennyire kellett, és hogy szükségem van rá. Tudnia kellett.
-Beth! Én is!-szoritotta meg a kezem. A vérem forrni kezdett, a bőröm égett. Közelebb csúsztam hozzá, és szorosan magamhoz húztam. Az arcom a nyakába temettem, és mélyen belélegeztem az illatát. Hatalmas kezeivel átölelte a derekamat, és úgy vont magához. Tudtam, hogy el kellene válnunk, mert folytatnia kellene a g itározást, de nem volt hozzá erőm sem.
-Tudtommal Ben-nek gitároznia kellene, nem pedig Lisa-t ölelgetnie!-törte meg a meghitt pillanatot egy hisztérikus hang. Felemeltem a fejem, és ránértem az előttem toporgó, ideges Alicia-ra. A szemei idegesen és féltékenyen csillogtak, a homlokán kidagadt egy ér, a testét rázta a hideg. Volt egy olyan érzésem, hogy pillanatokon belül balhé lesz, igy elváltam Ben-től.
-Alicia nyugi! Ne csinálj patáliát!-szólalt meg Ben. Sütött róla hogy nem akar bajt. Èn sem akartam. Nem lett volna érdemes semmi balhét csinálni. Alicia felmordult, majd a tűsarkain eltipegett. Lassan fújtam ki a levegőt. Doro-ra pillantottam aki elégedetten mosolygott. Volt egy olyan érzésem hogy benne volt a keze a dolgokban. De nem érdkelt. Most semmi sem tudta elvenni a kedvem. Pár percig némán ültünk a fűben, majd Ben újra pengetni kezdte a gitárját. Megismertem a számot. Ylvis-What the fox say-e volt. Mikor Ben énekelni kezdte felnevettem. A refrénnél már folyt a könnyem. Hihetetlen volt számomra a dolog. Egyrészt Ben-nel talán egy párt alkotunk, másrészt pedig amilyen hangokat kiadott sirnom kellett tőle.
-Mennem kell!-álltam fel úgy fél óra múlva, mikor megszólalt a telefonom, és Barbara neve villogott a kijelzőn.
-Szia!-húzott vissza Ben egy puszi erejéig. Mikor elengedett odébb mentem, és felvettem a telefont.
-Szia Barbara!
-Szia! Ide tudsz jönni a pékségbe most?
-Persze. 10 perc és ott vagyok. Miért?
-Azt személyesen kellene.-mondta sejtelmes hangon. Előre féltem. Ha személyesen lehet csak, jóra nem is számitottam. Mikor a szüleim meghaltak, akkor is ugyan ezt mondta.
-Sietek. Szia!-tettem le a telefont. A tekintetemmel Doro-t kezdtem keresni. Mikor megpillantottam rohanni kezdtem felé. Az árkádokhoz érve lefékeztem, és lihegve vázoltam a helyzetet. Bólintott, és sok sikert kivánt, majd megesketett, hogy hivni fogom ha megtudom miért kell elmennem.
Kisiettem a kapun, és gyors tempóban megindultam a W. Mandville felé. A gyomrom egész apróra zsugorodott. Nem tudtam mi lehet a baj. Vagy hogy egyáltalán baj van-e. Semmibe sem voltam biztos. Barbara nem szokott az ilyenekkel szórakozni. Ha azt mondja baj van, akkor az van. Ha nem mond semmit, akkor nem tudom mi van. Ha megint baj történt nem birom ki.
Hamarosan megérkeztem a pékséghez. Belöktem az ajtót, és sietősen elindultam a pult mögötti folyosó felé. A pultos srác nem szólt rám, hagyta hogy menjek csak. Ennek nem igy kellett volna lennie. Már biztos voltam benne hogy baj van. Kopogás nélkül rontottam be Barbara irodájába. Az asztalnál ült, és meg se rezdült érkezésemre. A szemei vörösek voltak. Nem tudott megszólalni. Egy könnycsepp megint utat talált, és szelni kezte öreg, megviselt arcát. Hirtelen remegni kezdtem. Elfogott valami rossz érzés. Valami olyan történt amihez közöm van nekem is.
-Lisa...-kezdte, de elcsuklott a hangja.
-Barbara mondd el mi történt kérlek!-kértem remegő hangon.
-Voltál tegnap a temetőben?
-I...igen-feleltem bizonytalanul.
-Nem vetted észre ezt?-lebegtetett meg egy levelet.
-Mi...mi az?- léptem közelebb.
-Egy levél, amit Linda kérésére helyeztek oda, hogyha mész, megtudj mindent.
-Anya irta?-kérdeztem könnyes szemmel. Nem hittem volna, hogy lehete fokozni a dolgot. A hiányuk igy is eltaposott.
Barbara bólintott, a kezembe adta a levelet, majd magamra hagyott. Remegve bontottam ki. De előtte megnéztem anyám jellegzetes irását. Elisabeth Floynak, édes kislányomnak. Ez a felirat állt rajta. Kihúztam a boritékból a lapot, és széthajtogattam.
Lisa!
Mikor ezt olvasod, már nem vagyunk ott. Nem vagyunk veled, nem támogatunk. Tudnod kell mindent, amit eddig nem tudtál. Azt hiszed balesetben haltunk meg? Mindenünk megvolt? Fényesen éltünk? Mindez nem igy volt. Születésedkor volt egy olyan időszak, amikor megingott az anyagi helyzetünk. De nem tettünk semmit ellene. Helyre jött minden. Sajnos nem örökre. A 10. szülinapodon megint a csődhöz közeledtünk. Nem amiatt, mert túlköltekeztünk, hanem mert egy bizonyos személy feltörte a számlánkat, és leszedte róla a pénzt. Lassan helyre hozták a hibát. Újabb hosszú évek munkája gyümölcseként jó anyagi helyzetbe kerültünk. Te ekkor 14 éves voltál. Sejtetted hogy baj van, de nem jöttél rá mi az. Ezek után jól éltünk. A 16.évet töltötted, mikor fenyegetések kereszt tüzébe kerültünk. Igéretüket betartva végeztek velünk. Mikor tudtuk, hogy meghalunk, Barbara-ra biztunk téged. Nagyon remélem jó életed van. Remélem boldog vagy, és Doro melletted van. Remélem az álmaidat valóra váltottad, vagy váltod. Igaz nem tudtunk neked mindent megadni, reméljük, hogy nem haragszol. Élj, remélj, álmodj és nevess! Ölel: Anya, Apa
A könnyeim folyamatosan folytak az arcomon. Nem hittem el, hogy meggyilkolták a szüleim. Nekem azt mondták, baleset volt. A szüleim gyilkosok keze által haltak meg. Összerogytam. A karjaimmal átöleltem a felhúzott lábaimat, és hintázni kezdtem. A könnyeim folyamatosan folytak le az arcomon. Gyilkosok! A bosszú keringett bennem, de közben féltem is, hogy mi lesz ha ugyan erre a sorsra jutok én is. Ha meggyilkolnak engem is. Erőteljesen megráztam a fejem, hogy ezeket a gondolatokat eltávolitsam a fejemből. A hajam nedves arcomra tapadt, de nem tudott érdekelni. Folytogatni kezdett valami érzés. Nem félelem, hanem a harag táplálta. Gyűlöltem azokat, akik miatt meg kellett halniuk. Teljesen ki voltam bukva.
-Barba...-nyilt az ajtó. Fel sem néztem. Nem akartam szembe nézni senkivel sem. Nekem egy valakire volt csak szükségem: Doro-ra.
-Jól vagy?-szólalt meg ismét a hang. Most már felnéztem. A pultos srác állt előttem. Az arcára kiült az aggodalom. Letöröltem a könnyeimet, majd egy mosolyt erőltettem az arcomra.
-Persze. Mi lenne a baj?-nyögtem ki ezt a pár szót.
-Hát...te tudod!-vont vállat, majd elindult volna kifele, de Barbara állt előtte.
-Harry. Keresel valakit?
-Csak téged. De most inkább semmi.-kerülte gyorsan ki az idős asszonyt. Barbara leült egy székre, és aggódva figyelt.
-Te...te tudtad?-suttogtam.
-Igen. De nem tehettem semmit sem. Sajnálom.
-Nem a te hibád. Megtörtént. Ennyi.-embereltem meg magam, és lenyeltem a könnyeimet. Nem akartam gyenge lenni, de sajnos sikerült elgyengülnöm. Nem tettem eleget apám kérésének. De most ez zavart a legkevésbé.
-Barbara mennem kell.-álltam fel hirtelen.
-Sok a tanulni való igaz? Nyakadon az érettségi.-bólintott.
-Igen. Holnap jövök. Szia!-intettem, majd kisiettem az ajtón. Àtvágtam az üzlet helyiségen, és elindultam haza. Otthonomhoz érve kinyitottam az ajtót, és az előszobában lerúgtam a cipőmet. Beslattyogtam a konyhába, majd egy üveg Cola-val a kezembe  felültem a bárpultra. Lassan inni kezdtem a koffein bombát. A szénsav felment az orromba, igy tüsszögni kezdtem. Nem érdekelt. Nem emésztettem maam tovább, mert tudtam, hogy nem érdemes. Megtörtént a gyilkosság, visszahozni úgysem tudom őket. Nem tudok lemenni az Alvilágba, és megkérni Hádészt hogy adja vissza őket.
-Miért nem hivtál?-lépett be az ajtón Doro, miután kinyitottam azt.
-Kicsit gondolkoznom kellett-sóhajtottam.
-De mond el mi van!-löködött be a nappaliba.
-Nem baleset volt.-suttogtam már a kanapén ülve. Doro mellettem ült, és nagy szemeivel értetlenül nézett rám.
-Mi nem baleset volt?
-Anyáék halála. Meggyilkolták őket.-fejtettem ki érthetőbben. Doro szemei elkerekedtek, majd lesütötte őket. Idegesen kapargatta a párnákat. Èn is ilyen állapotban lettem volna. Nem tudtam volna mit mondani. Doro ismert a legjobban, tudja miket szoktam tenni, ezért megfogta a csuklóimat, és vizsgálni kezdtem őket. Megkönnyebbülten sóhajtott fel mikor a régi hegeken kivül semmit nem talált.
-De ugye nem is fogsz magadban kárt tenni?-kérdezte aggódva.
-Nem áll szándékomban. Doro nem vagyok olyan. Ezt te is tudod.-mondtam lassan.
Tényleg nem voltak öngyilkos hajlamaim. A régi hegek sem az én hibámból kerültek oda. Nem tehettem arról, hogy egy drogbanda gyűlés kellős közepébe csöppentem 17 évesen.
-Akkor jó. Mihez lenne most kedved?
-Egy jó film jöhet. Valami romantikus, de mégis vigjáték egyben.
-Akkor nézzük meg a Hamupipőke-történetet. A hugom mondta hogy nagyon jó lett. Hallottam milyeneket röhögött rajta.-vigyorgott.
-Akkor oké.
Az ölembe vettem a LapTop-omat, és rákerestem a filmre. Rákötöttem a TV-re, majd betöltöttem. Mig én ezzel voltam elfoglalva Doro csinált popcorn-t, és limonádét. Egymás mellett ülve néztük a filmet, és olykor hatalmasat nevettünk. Szegény Mary, teljesen kihasználja Dominique. Tiszta szemétség. De aztán jön JP és Para, majd minden jobb lesz, egészen annyira, hogy Mary-t felveszik a Manhattani tánciskolába teljes ösztöndijjal.
-Na, ez jó volt.-mondta a könnyét törölgetve Doro. Még mindig azon nevettünk, mikor Dominique ikrei táncoltak. Valami fergeteges volt.
-Az biztos. Itt alszol?
-Aha. Ben-nel beszéltél?
-Neem. De nem is akarom zavarni. Justin emlitett mára valamit. Úgyhogy nem keresem.-mosolyodtam el. Még most is előttem lebegett Ben arca, mikor elmondta, hogy nem fog egyedül hagyni soha se.
-Na Törpilla. Nyomás aludni.-ásitott Doro.
-Oks. Menj tusolj le. Addig felnézek Face-re.
Amig Doro tusolt, felnéztem Face-re. A fal csak pörgött. Automatikusan Ben oldalára lépten fel. Megakadt a szemem egy poszton: A mai nap volt a legjobb. Szeretlek Lisa!!
A szivem ezerrel kezdett verni. Ezt mindenki láthatta. Alicia hozzá is szólt: Ben. Ne hidd higy ez az árva örömet nyujthat neked. Semmire kellő cafka...
Csak vállat vontam. Alicia semmit sem tud tenni ellenünk. Egy kis utcalány. Minden második pasival felcsinàltatja magát. Nem hinném, hogy joga volt megszólalni. Az árvaságomrol meg nem én tehetek. Lecsaptam a LapTop-omat, és felvágtattam a lépcsőn. Doro pont lépett ki a fürdőből. Elmotyogott egy Jó éjt!-et, majd bezárkózott a szobájába. Èn is letusoltam, majd beájultam az ágyba. Az álom manó nagyon hamar megtalált. Àlmomban megjelent Ben és a pultos srác. Ben megcsalt, a srác pedig felsegitett, és mellettem maradt.
Reggel ismét az ébresztő keltett fel. Az ébresztő, és Doro, aki az ágyamon ugrálva sikitozott. Lassan felültem, és értetnül bámultam rá. A kezében egy levél volt. A képembe nyomta, hogy olvassam el. Unottan hajtogattam szét a lapot.
Kedves Elisabeth és Dorothy!
A boritékban található repülőjegy egyenesen Londonba repit titeket, ahol szeptembertől fogva tanulni fogtok. Az elküldött bizonyítványok alapján teljes ösztöndijjal tanulhattok. A művész iskola kapuja nyitva áll előttetek. Gratulálok a felvételi eredményetekért!
Ms. Gonsales, igazgató
Miközben olvastam a szemem egyre nagyobbra nyilt. Mikor elfogytak a betűk előlről kezdtem. Nem hittem el a dolgot. Felvettek a művész egyetemre vettek fel. Tánc szakra. Mikor ötödszörre olvastam el, felsikitottam.
-Doro! Ez valami tévedés.-nyögtem ki.
-Nem. Nem az. Megyünk Londonba a művész egyetemre.-ugrott a nyakamba.
-Csipj meg!-kérleltem. Megette. Sajnos túl erőset csipett, de sebaj, hisz' bebizonyult, hogy nem álmodok. London, tánc szak, új élet.
-Csajszi öltözz! Ezt el kell mondanom Barbara-nak...de előtte Ben-nek!- sürgettem. Bólintott, és kisietett a szobámból. A szekrényemhez táncoltam, és kivettem belőle a következő ruhadarabokat: egy fekete short-ot, egy átlátszó fehér ujjatlan inget, egy fekete sapit, és a fiokból kikaptam a fekete napszemcsimet. A fürdőben kihúztam a szemem, majd lesiettem. Felkaptam a Vans-om, és indultunk is...