§1. rész 5. fejezet§

Sziasztok!

Igaz megcsúszva, de itt a rész. Remélem tetszeni fog.

xoxo



~Az igazság, ami eddig rejtve maradt~

Nem elég, hogy megsiratott, de megígérte, hogy mindig itt lesz velem. Az ajkai vészesen közeledtek. A gyomromban tomboló pillangók közül egy szívinfarktusban meghalt. Ben ajkai vészesen közeledtek. Az egész testem remegett. És akkor megtörtént, amiről lassan négy éve álmodoztam. Ajkai finoman találkoztak az enyémekkel. Pár másodpercre lágy csókban forrtunk össze. Éreztem magamon a tekinteteket, de nem érdekelt. Végre boldog voltam. Nem volt okom sírni. Ben valóra váltotta a legféltettebb álmomat is. Örültem hogy igy történt.
-Ez mi volt?-kérdeztem suttogva, mikor már  egy ideje csak ültünk egymással szemben.
-Mi lett volna?-kérdezett vissza pimaszul.
-Ben! Én...szeretlek..-suttogtam. Akartam hogy tudja, hogy nem csak ennyire kellett, és hogy szükségem van rá. Tudnia kellett.
-Beth! Én is!-szoritotta meg a kezem. A vérem forrni kezdett, a bőröm égett. Közelebb csúsztam hozzá, és szorosan magamhoz húztam. Az arcom a nyakába temettem, és mélyen belélegeztem az illatát. Hatalmas kezeivel átölelte a derekamat, és úgy vont magához. Tudtam, hogy el kellene válnunk, mert folytatnia kellene a g itározást, de nem volt hozzá erőm sem.
-Tudtommal Ben-nek gitároznia kellene, nem pedig Lisa-t ölelgetnie!-törte meg a meghitt pillanatot egy hisztérikus hang. Felemeltem a fejem, és ránértem az előttem toporgó, ideges Alicia-ra. A szemei idegesen és féltékenyen csillogtak, a homlokán kidagadt egy ér, a testét rázta a hideg. Volt egy olyan érzésem, hogy pillanatokon belül balhé lesz, igy elváltam Ben-től.
-Alicia nyugi! Ne csinálj patáliát!-szólalt meg Ben. Sütött róla hogy nem akar bajt. Èn sem akartam. Nem lett volna érdemes semmi balhét csinálni. Alicia felmordult, majd a tűsarkain eltipegett. Lassan fújtam ki a levegőt. Doro-ra pillantottam aki elégedetten mosolygott. Volt egy olyan érzésem hogy benne volt a keze a dolgokban. De nem érdkelt. Most semmi sem tudta elvenni a kedvem. Pár percig némán ültünk a fűben, majd Ben újra pengetni kezdte a gitárját. Megismertem a számot. Ylvis-What the fox say-e volt. Mikor Ben énekelni kezdte felnevettem. A refrénnél már folyt a könnyem. Hihetetlen volt számomra a dolog. Egyrészt Ben-nel talán egy párt alkotunk, másrészt pedig amilyen hangokat kiadott sirnom kellett tőle.
-Mennem kell!-álltam fel úgy fél óra múlva, mikor megszólalt a telefonom, és Barbara neve villogott a kijelzőn.
-Szia!-húzott vissza Ben egy puszi erejéig. Mikor elengedett odébb mentem, és felvettem a telefont.
-Szia Barbara!
-Szia! Ide tudsz jönni a pékségbe most?
-Persze. 10 perc és ott vagyok. Miért?
-Azt személyesen kellene.-mondta sejtelmes hangon. Előre féltem. Ha személyesen lehet csak, jóra nem is számitottam. Mikor a szüleim meghaltak, akkor is ugyan ezt mondta.
-Sietek. Szia!-tettem le a telefont. A tekintetemmel Doro-t kezdtem keresni. Mikor megpillantottam rohanni kezdtem felé. Az árkádokhoz érve lefékeztem, és lihegve vázoltam a helyzetet. Bólintott, és sok sikert kivánt, majd megesketett, hogy hivni fogom ha megtudom miért kell elmennem.
Kisiettem a kapun, és gyors tempóban megindultam a W. Mandville felé. A gyomrom egész apróra zsugorodott. Nem tudtam mi lehet a baj. Vagy hogy egyáltalán baj van-e. Semmibe sem voltam biztos. Barbara nem szokott az ilyenekkel szórakozni. Ha azt mondja baj van, akkor az van. Ha nem mond semmit, akkor nem tudom mi van. Ha megint baj történt nem birom ki.
Hamarosan megérkeztem a pékséghez. Belöktem az ajtót, és sietősen elindultam a pult mögötti folyosó felé. A pultos srác nem szólt rám, hagyta hogy menjek csak. Ennek nem igy kellett volna lennie. Már biztos voltam benne hogy baj van. Kopogás nélkül rontottam be Barbara irodájába. Az asztalnál ült, és meg se rezdült érkezésemre. A szemei vörösek voltak. Nem tudott megszólalni. Egy könnycsepp megint utat talált, és szelni kezte öreg, megviselt arcát. Hirtelen remegni kezdtem. Elfogott valami rossz érzés. Valami olyan történt amihez közöm van nekem is.
-Lisa...-kezdte, de elcsuklott a hangja.
-Barbara mondd el mi történt kérlek!-kértem remegő hangon.
-Voltál tegnap a temetőben?
-I...igen-feleltem bizonytalanul.
-Nem vetted észre ezt?-lebegtetett meg egy levelet.
-Mi...mi az?- léptem közelebb.
-Egy levél, amit Linda kérésére helyeztek oda, hogyha mész, megtudj mindent.
-Anya irta?-kérdeztem könnyes szemmel. Nem hittem volna, hogy lehete fokozni a dolgot. A hiányuk igy is eltaposott.
Barbara bólintott, a kezembe adta a levelet, majd magamra hagyott. Remegve bontottam ki. De előtte megnéztem anyám jellegzetes irását. Elisabeth Floynak, édes kislányomnak. Ez a felirat állt rajta. Kihúztam a boritékból a lapot, és széthajtogattam.
Lisa!
Mikor ezt olvasod, már nem vagyunk ott. Nem vagyunk veled, nem támogatunk. Tudnod kell mindent, amit eddig nem tudtál. Azt hiszed balesetben haltunk meg? Mindenünk megvolt? Fényesen éltünk? Mindez nem igy volt. Születésedkor volt egy olyan időszak, amikor megingott az anyagi helyzetünk. De nem tettünk semmit ellene. Helyre jött minden. Sajnos nem örökre. A 10. szülinapodon megint a csődhöz közeledtünk. Nem amiatt, mert túlköltekeztünk, hanem mert egy bizonyos személy feltörte a számlánkat, és leszedte róla a pénzt. Lassan helyre hozták a hibát. Újabb hosszú évek munkája gyümölcseként jó anyagi helyzetbe kerültünk. Te ekkor 14 éves voltál. Sejtetted hogy baj van, de nem jöttél rá mi az. Ezek után jól éltünk. A 16.évet töltötted, mikor fenyegetések kereszt tüzébe kerültünk. Igéretüket betartva végeztek velünk. Mikor tudtuk, hogy meghalunk, Barbara-ra biztunk téged. Nagyon remélem jó életed van. Remélem boldog vagy, és Doro melletted van. Remélem az álmaidat valóra váltottad, vagy váltod. Igaz nem tudtunk neked mindent megadni, reméljük, hogy nem haragszol. Élj, remélj, álmodj és nevess! Ölel: Anya, Apa
A könnyeim folyamatosan folytak az arcomon. Nem hittem el, hogy meggyilkolták a szüleim. Nekem azt mondták, baleset volt. A szüleim gyilkosok keze által haltak meg. Összerogytam. A karjaimmal átöleltem a felhúzott lábaimat, és hintázni kezdtem. A könnyeim folyamatosan folytak le az arcomon. Gyilkosok! A bosszú keringett bennem, de közben féltem is, hogy mi lesz ha ugyan erre a sorsra jutok én is. Ha meggyilkolnak engem is. Erőteljesen megráztam a fejem, hogy ezeket a gondolatokat eltávolitsam a fejemből. A hajam nedves arcomra tapadt, de nem tudott érdekelni. Folytogatni kezdett valami érzés. Nem félelem, hanem a harag táplálta. Gyűlöltem azokat, akik miatt meg kellett halniuk. Teljesen ki voltam bukva.
-Barba...-nyilt az ajtó. Fel sem néztem. Nem akartam szembe nézni senkivel sem. Nekem egy valakire volt csak szükségem: Doro-ra.
-Jól vagy?-szólalt meg ismét a hang. Most már felnéztem. A pultos srác állt előttem. Az arcára kiült az aggodalom. Letöröltem a könnyeimet, majd egy mosolyt erőltettem az arcomra.
-Persze. Mi lenne a baj?-nyögtem ki ezt a pár szót.
-Hát...te tudod!-vont vállat, majd elindult volna kifele, de Barbara állt előtte.
-Harry. Keresel valakit?
-Csak téged. De most inkább semmi.-kerülte gyorsan ki az idős asszonyt. Barbara leült egy székre, és aggódva figyelt.
-Te...te tudtad?-suttogtam.
-Igen. De nem tehettem semmit sem. Sajnálom.
-Nem a te hibád. Megtörtént. Ennyi.-embereltem meg magam, és lenyeltem a könnyeimet. Nem akartam gyenge lenni, de sajnos sikerült elgyengülnöm. Nem tettem eleget apám kérésének. De most ez zavart a legkevésbé.
-Barbara mennem kell.-álltam fel hirtelen.
-Sok a tanulni való igaz? Nyakadon az érettségi.-bólintott.
-Igen. Holnap jövök. Szia!-intettem, majd kisiettem az ajtón. Àtvágtam az üzlet helyiségen, és elindultam haza. Otthonomhoz érve kinyitottam az ajtót, és az előszobában lerúgtam a cipőmet. Beslattyogtam a konyhába, majd egy üveg Cola-val a kezembe  felültem a bárpultra. Lassan inni kezdtem a koffein bombát. A szénsav felment az orromba, igy tüsszögni kezdtem. Nem érdekelt. Nem emésztettem maam tovább, mert tudtam, hogy nem érdemes. Megtörtént a gyilkosság, visszahozni úgysem tudom őket. Nem tudok lemenni az Alvilágba, és megkérni Hádészt hogy adja vissza őket.
-Miért nem hivtál?-lépett be az ajtón Doro, miután kinyitottam azt.
-Kicsit gondolkoznom kellett-sóhajtottam.
-De mond el mi van!-löködött be a nappaliba.
-Nem baleset volt.-suttogtam már a kanapén ülve. Doro mellettem ült, és nagy szemeivel értetlenül nézett rám.
-Mi nem baleset volt?
-Anyáék halála. Meggyilkolták őket.-fejtettem ki érthetőbben. Doro szemei elkerekedtek, majd lesütötte őket. Idegesen kapargatta a párnákat. Èn is ilyen állapotban lettem volna. Nem tudtam volna mit mondani. Doro ismert a legjobban, tudja miket szoktam tenni, ezért megfogta a csuklóimat, és vizsgálni kezdtem őket. Megkönnyebbülten sóhajtott fel mikor a régi hegeken kivül semmit nem talált.
-De ugye nem is fogsz magadban kárt tenni?-kérdezte aggódva.
-Nem áll szándékomban. Doro nem vagyok olyan. Ezt te is tudod.-mondtam lassan.
Tényleg nem voltak öngyilkos hajlamaim. A régi hegek sem az én hibámból kerültek oda. Nem tehettem arról, hogy egy drogbanda gyűlés kellős közepébe csöppentem 17 évesen.
-Akkor jó. Mihez lenne most kedved?
-Egy jó film jöhet. Valami romantikus, de mégis vigjáték egyben.
-Akkor nézzük meg a Hamupipőke-történetet. A hugom mondta hogy nagyon jó lett. Hallottam milyeneket röhögött rajta.-vigyorgott.
-Akkor oké.
Az ölembe vettem a LapTop-omat, és rákerestem a filmre. Rákötöttem a TV-re, majd betöltöttem. Mig én ezzel voltam elfoglalva Doro csinált popcorn-t, és limonádét. Egymás mellett ülve néztük a filmet, és olykor hatalmasat nevettünk. Szegény Mary, teljesen kihasználja Dominique. Tiszta szemétség. De aztán jön JP és Para, majd minden jobb lesz, egészen annyira, hogy Mary-t felveszik a Manhattani tánciskolába teljes ösztöndijjal.
-Na, ez jó volt.-mondta a könnyét törölgetve Doro. Még mindig azon nevettünk, mikor Dominique ikrei táncoltak. Valami fergeteges volt.
-Az biztos. Itt alszol?
-Aha. Ben-nel beszéltél?
-Neem. De nem is akarom zavarni. Justin emlitett mára valamit. Úgyhogy nem keresem.-mosolyodtam el. Még most is előttem lebegett Ben arca, mikor elmondta, hogy nem fog egyedül hagyni soha se.
-Na Törpilla. Nyomás aludni.-ásitott Doro.
-Oks. Menj tusolj le. Addig felnézek Face-re.
Amig Doro tusolt, felnéztem Face-re. A fal csak pörgött. Automatikusan Ben oldalára lépten fel. Megakadt a szemem egy poszton: A mai nap volt a legjobb. Szeretlek Lisa!!
A szivem ezerrel kezdett verni. Ezt mindenki láthatta. Alicia hozzá is szólt: Ben. Ne hidd higy ez az árva örömet nyujthat neked. Semmire kellő cafka...
Csak vállat vontam. Alicia semmit sem tud tenni ellenünk. Egy kis utcalány. Minden második pasival felcsinàltatja magát. Nem hinném, hogy joga volt megszólalni. Az árvaságomrol meg nem én tehetek. Lecsaptam a LapTop-omat, és felvágtattam a lépcsőn. Doro pont lépett ki a fürdőből. Elmotyogott egy Jó éjt!-et, majd bezárkózott a szobájába. Èn is letusoltam, majd beájultam az ágyba. Az álom manó nagyon hamar megtalált. Àlmomban megjelent Ben és a pultos srác. Ben megcsalt, a srác pedig felsegitett, és mellettem maradt.
Reggel ismét az ébresztő keltett fel. Az ébresztő, és Doro, aki az ágyamon ugrálva sikitozott. Lassan felültem, és értetnül bámultam rá. A kezében egy levél volt. A képembe nyomta, hogy olvassam el. Unottan hajtogattam szét a lapot.
Kedves Elisabeth és Dorothy!
A boritékban található repülőjegy egyenesen Londonba repit titeket, ahol szeptembertől fogva tanulni fogtok. Az elküldött bizonyítványok alapján teljes ösztöndijjal tanulhattok. A művész iskola kapuja nyitva áll előttetek. Gratulálok a felvételi eredményetekért!
Ms. Gonsales, igazgató
Miközben olvastam a szemem egyre nagyobbra nyilt. Mikor elfogytak a betűk előlről kezdtem. Nem hittem el a dolgot. Felvettek a művész egyetemre vettek fel. Tánc szakra. Mikor ötödszörre olvastam el, felsikitottam.
-Doro! Ez valami tévedés.-nyögtem ki.
-Nem. Nem az. Megyünk Londonba a művész egyetemre.-ugrott a nyakamba.
-Csipj meg!-kérleltem. Megette. Sajnos túl erőset csipett, de sebaj, hisz' bebizonyult, hogy nem álmodok. London, tánc szak, új élet.
-Csajszi öltözz! Ezt el kell mondanom Barbara-nak...de előtte Ben-nek!- sürgettem. Bólintott, és kisietett a szobámból. A szekrényemhez táncoltam, és kivettem belőle a következő ruhadarabokat: egy fekete short-ot, egy átlátszó fehér ujjatlan inget, egy fekete sapit, és a fiokból kikaptam a fekete napszemcsimet. A fürdőben kihúztam a szemem, majd lesiettem. Felkaptam a Vans-om, és indultunk is...

§1. rész 4. fejezet§

Itt az új rész! Megint Hamar :) Mostantól minden másnap lesz rész.

Jó olvasást! :)

Puszi: xoxo

~Egy jó nap kezdete~

Féltem attól, hogy mi van, ha a pultos srác is a szivembe vési magát. Nem akartam megint egy rosszul elsült szerelmet. Nagyon reméltem hogy Ben-t is és őt is ki tudon verni a fejemből. Valahogy Doro-val összeillett. Barna, göndör haj, gondosan beállitva, zöldes szem, gyönyörűen csillogva. Doro hajszine sose vilt biztos. Volt mikor szőke, volt mikor barna vilt a haja. A szeme szine is kérdéses volt. Ha ugy tartotta kedve, berakott egy kontaklencsét, igy változott a szine. Gyönyörű volt mindenhogy.
-Lisa! Hova rohantál el délután?-kérdezte kiváncsia csillogó szemekkel.
-Anyáéknál voltam.-suttogtam.
-Hol?
-A temetőben anyáéknál. A temetés óta nem jártam ott.-magyaráztam.
-Ohh...de szerintem valami vidámabb téma kellene.-töprengett.-Már csak 29 nap és megyünk Londonba.-ujjongott.
-Bizony! Megkezdődik a nagybetűs élet.
-ühüm. De ugye megnézzük a Trafalger Squar-t, a Tower Bridge-t, a Temzét, Madam Tussauds-t, a 02 arénát, a Royal Albert Hall-t, a Big Ben-t, a London Eye-t...
-Doro. Vegyél levegőt is.-nevettem fel. Kicsit nagyon beindult.
-Jó..-sóhajtott.-A Hyde Park-ot, az egyik Nando's-t, a Starbucks-ot...
-Nem fejeznéd be?-csaptam fejbe az egyik díszpárnával.
-Kellene?-bandzsitott.
-Ahaa...-pattantam fel. Felrohantam az emeletre, negragadtam a laptopomat és már vissza is tértem. Levágódtam Doro mellé, és felmentem YouTube-ra. Beirtam a keresőjébe, hogy Pitbull-Don't Stop The Party, majd full hangerőre téve felpattantam. Doro követte a példámat és ugrálni meg énekelni kezdett. Nagyon sokat nevettünk. Mikor Pitbull elfogyott, sorra jöttek a számok. Green Day-Little Girl, Avril Lavige-Girlfriend, Simple Plan-Summer Paradise, és a többi. Az este nagyon jó hangulatban telt. Mikor az előre elkészitett lejátszádi listán sorra kerül a Mad World, hirtelen lenyugodtunk. Àtéreztük a dal lényegét, felfogtuk a mondandóját.
Mikor ez a szám is lejàrt, minden kezdődött előről. Folytattuk a hülyéskedést. 11:00-kor kerültünk, vagyis ájultunk be az ágyba.
Reggel jó hangulatban ébredtem fel. Lecsaptam az ébresztőt és felkeltettem Doro-t is. Mikor magához tért, kijelentette, hogy össze dob valamit enni, én meg készülődjek. Kikapkodtam a szekrényből ár ruhadarabot, majd beszáguldottam a fürdőbe. Levedlettem a ruháimat, majd beálltam a tus alá. Megengedtem a vizet, és az agyamat kikapcsolva áztattam magamat. Egy idő után megmosakodtam, majd egy törölközőt magam köré csavarva kiléptem a puha, fehér szőnyegre. Megtörölköztem, majd felöltöztem. Egy sötét, pöttyös testharisnyát vettem fel egy farmer shorttal, és egy fehér pólóval.

 Kifésültem a hajamat, puklisan feltűztem. Felvittem egy sötétebb alapsminket, kifestettem a körmömet feketére, majd kitáncoltam a fürdőből. Lesiettem a lépcsőn, majd az előszobában felkaptam a virágos Vans-omat, hogy ne fázzak fel és vissza siettem Doro-hoz. A konyhába belépve goofri illata csapta meg az orrom. Doro igazi konyhatündér.
-Csajszi a tálalás az én reszortom. Spuri felfele.-böktem meg.
-Oki-sietett el. Nevetve ráztam meg a fejem.
Előkaptam két tányért, majd rájuk raktan 1-1 adag goofrit. Egy edényben megolvasztottam csokit. Mig az készült előkaptam egy doboz tejszinhabot, meg epret. Ahogy készen lett a csoki leöntöttem vele szépen a goofrikat, és eperrel diszitettem. Alig végeztem, Doro már vissa is tért. Mosolyogva figyeltem, ahogy az asztalhoz ugrál, és azon dobolva vár. Letettem elé a tányérját egy pohár tejjel, és én is helyet foglaltam. Legyűrtem a goofrikat, és megittam a tejet. Doro is igy cselekedett, majd elhúztunk fogat mosni. Mivel Doro rengeteget van itt nálam, van egy külön szobálya, meg vannak itt cuccai is.
-Mehetünk?-kérdeztem mikor készen lett.
-Ahha...De...ma nem is lesz tanitás nem?-vonta fel szépen ivelt szemöldökét.
-Nem lesz. Ma ilyen...izé...szabad foglalkozások lesznek. Vagyis azt csinálsz amit akarsz. Én szerintem Ban-t fogom bámulni.-mondtam bizonytalanul. Doro furcsán nézett rám, majd felnevetett.
-Elég furán veszed a szabad foglalkozást. Bár nem is te lennél.-karolt át.
-Nem hát. De ez a nap csak a miénk lesz-néztem Doro-ra, aki nevetve nyomott egy puszit az arcomra. Én válasz képpen megöleltem. Olyan jó volt tudni, hogy van egy igaz barátnőm, akire mindig számithatok.
-Na de nyomás. Nehogy Alicia előbb kapja el Ben-t.-lökdösött az ajtó fele. Nevetve hagytuk el a házat. A suliba menet is folyamatosan hülyültünk. Ilyen is régen volt. Nem mostanában nevettem ennyit.
Mikor a kapuhoz értünk kicsit fenn akadt a szemem. Mindenki nagy sietséggel ment be az iskolába, majd vissza az udvarra. Ha nem lennék 4 éve gimis, akkor nem tudnám mire ez a nagy sietség. De mivel már háromszor láttam ezt, igy meg voltam arról győződve, hogy egy nagyon jó nap elébe nézünk. Besiettünk az épületbe, és elváltunk egyméstól. Megbeszéltük, hogy 10 perc múlva az aulában találkozunk. Felfutottam a lépcsőn, és beestem a termünkbe. A fiúk már nagyon unták magukat, egyedül egy valaki hangolgatta a gitárját. Lesütött szemmel mentem a padomhoz, ahol letettem a táskámat. Elővettem a Cola-mat, és ittam belőle pár kortyot. Éreztem, hogy néznek, de nem foglalkoztam vele. Odatáncoltam Becky-hez, és megöleltem. Sajnos tényleg táncoltam. Mikor jó kedvem van nem tudok leállni.
-Jóóó reggelt!-ugrott rám Justin. Mivel én, a harmat gyengeségemmel nem tudtam megtartani hatalmasat burultunk. A földön feküdtem, magamon Justinnal. Annyira nevettem, hogy könnyezni kezdtem. Justin-nek elfogyott az ereje, amivel eddig megtartotta magát felettem, igy rám esett. Felsikitottam, majd nevettem tovább. Justin visitó nevetése egyenesen a fülembe hatolt. Olyan harsányan nevettem, mint még soha.
-Mi van itt?-hallottam Mr.Durand hangját. Az igazgató belépett a termünkbe, és felvont szemöldökkel nézett körbe. Durand nem csak az igazgató, de az osztályfőnökünk is volt egyben, igy tudhatta, hogy mikre vagyunk képesek. Soha nem szidott le minket, mindenhez jó fejet vágott. De most láttam rajta, hogy tényleg nem tudja mi van.
-Justin miért fekszel Lisa-n?-kérdezte furán.
-Ezt én is tudni szeretném-nyögtem ki nagy nehezen a szavakat.Most már nem tudtam nebetni. Megéreztem, milyen súlyos is Justin. A levegő kezdett kipréselődni a tüdőmből. Nem volt erőm sem lelökni magamról. Hirtelen könnyebb lett. A levegő beáramlott a tüdőmbe. De még mindig nem volt erőm felkelni.
-Jól vagy?-guggolt le mellém Ben.
-Persze.-lehelltem alig hallhatóan. A szivem melegséggel lett tele, mikor felfogtam, hogy Ben aggódik értem. Mellettem volt, nem pedig Alicia mellett.
-Nagyon úgy tűnik.-suttogta.-Gyere!-segitett fel, majd a padomhoz támogatott, pedig menni azért tudtam. Felvettem a Cola-mat, és beleittam. Letettem az üveget, és lassan Ben felé fordultam. Ő engem vizsgált átható tekintettel. Olyan volt, mintha a lelkembe látna. Elkaptam a tekintetem, majd elléptem mellőle. Elindultam az ajtó irányába, de visszatartott. Megfogta a kezem, és magához húzott.
-Még mindig nem tudom mit kellene észrevennem.-suttogta. Az arca és az arcom között volt vagy 3 centi. Éreztem a lehelletét a bőrömön. Elvesztem a szemeiben.
-Mondtam hogy felejtsed el! Nincsen semmi!-suttogtam. Felvonta a szemöldökét, majd közeledni kezdett, és nyomott egy puszit az arcomra. A bőröm perzselt, ahol az ajka hozzám ért. Kiszabaditottam magam, majd az ajtó fele siettem. Lerohantam a lépcsőn, és lefékeztem Doro mellett.
-Hol voltál?-kérdezte.
-A teremben. Az idióta Justin rámugrott, és borultunk egy hatalmasan. Nevettünk az egészen. Durand bejött és leszállitotta rólam Justint. Ben aggódott értem, majd kaptam egy puszit.-ujjongtam. Doro felnevetett,majd kihúzott az udvarra. Kinnt már mindenki készülődött, vagyis elfoglalta a helyét. Körbesétáltunk, és vettünk ezt-azt. Szereztem egy DC-s sapit, meg kürtős kalácsot. Mire végeztünk, Ben is kint volt. Elfoglalta a helyét az udvar közepén. Igen, az Ő helyét. Első óta neki volt fenntartva. Doro-val leültünk mellé. Megigézve bámultam, ahogy megpengeti a húrokat. Mindenhogy tökéletes volt. Mosolyogva hallgattam végig az első számot, amely a Mad World volt.  Igaz, Doro-val rengetegszer hallgattuk végig, most mégis más volt.
-Milyen számot kérsz?-fordult felém Ben.
-Hogy-hogy?-néztem rá furán.
-Kérhetsz egy számot. Csak te, csak most!-mondta bujkáló mosollyal. Ennek a mosolynak a láttán a szivem ezerrel kezdett verni.
-A Forever Young-ot.-suttogtam. Ben bólintott, és lefogta az akkordokat. Könnyes szemmel hallgattam végig a számot. Nem tudtam ffelfogni, hogy miért pont én választhattam számot. Ben, miközben énekelt engem nézett.
Mikor a számnak vége lett, nem tudtam visszafogni, kibuggyant egy könnycsepp. Már nincs vissza egy hónap, és elválnak az útjaink. A ygomrom megremegett, ha erre gondoltam. Észre se vettem, hogy Ben megfogta a kezemet. Túlságosan is sokat elmélkedtem azon, hogy nem fogom őt többé látni. Ott zokogtam mindenki szeme láttára. Véglegesen is megtört a páncélom.
-Beth! Te sirsz?-ölelt magához Ben.
-Nem akarlak elvesziteni!-csuklottam. Meggondolatlanul cselekedtem, de nem zavart. Úgyis rájött volna előbb utóbb.
-Szóval ez az a dolog?-suttogta a hajamba.
-Igen!-zokogtam, és közelebb húztam magamhoz.
-Nem fogsz elveszteni!-tolt el magától, és mélyen a szemembe nézett.-Ne sirj. Mindig itt leszek neked! Oké?-aprót bólintottam. A bensőmet átjárta a forróság, és a furcsa bizsergés. Álmomban sem hittem volna, hogy ez valaha meg fog történni, de Ben erre is rárakott egy lapáttal...

§1. rész 3. fejezet§



Tudom hogy hamarabb a szokásosnál, de itt van az új rész.

jó olvasást xoxo

~Csak egy csajos este~

 

-Nem Barbara, semmi sincs rendben-mondtam ki. Tényleg igy volt.
-Lisa mi a baj?
-Csak annyi hogy borzasztó ez az érzés. 2 éve vesztettem el a szüleim, és egy könnyet nem ejtettem értük. Hiába rugtak belém hatalmasakat, nem sirtam. Nem akartam nekik csalódást okozni. Lenyeltem a sértéseket, és emelt fővel jártam, pedig okom nem volt rá. Próbáltam sérthetetlennek tűnni, de most elegem lett. A szüleim nincsenek velem, a srác akit szeretek tesz rám. Hamrosan új életet kezdek, de nem fogom tudni itthagyni anyáékat. Meg itt vagy te, aki átsegitettél mindenen az elmúlt időben.-fakadok ki. Nem volt példa ilyenre az elmúlt időkben. De úgy éreztem vagy kimondom, vagy még apróbb darabokra török. Nem akartam hogy teljesen lerobbanjak. Barbara megkövülten hallgatta végig a mondandómat, majd mikor befejeztem, és könnyek gyültek a szemembe, magához húzott. Nem birtam tovább. Megint átszakadt a gát. A könnyeim leperegtek az arcomon. Fájt. Nagyon. Teljes ürességet éreztem. Hiányoztak a szüleim. Hiányzott, ahogy dicsérnek, vagy megdorgálnak. Hiányzott, hogy úgy menjek haza, hogy azzal bombáznak, hogy mi történt a suliban. Èrezni akartam a közelségüket. De nagyon jól tudtam, hogy nem lehet. Elmentek. Már két éve annak. Nem támogatnak, nem nevelnek. Lehet, hogy már elmúltam 18, az emlékük akkor is bennem fog élni, ha már unokáim lesznek. A baleset óta minden napot úgy élek meg, mintha az lenne az utolsó. Doro-n és Barbara-n kívül nem volt senkim se. Ízekre tépett a hiány. A szeretet hiánya. Mindig is érezni akartam, hogy milyen szeretni, és szeretve lenni. De eddig nem tudtam meg.
-Lisa. Tudod hogy nincs miért aggódnod. Új életet kezdesz Londonban, és boldog leszel. Nem rágódhatsz a múlton.-törte meg a csendet Barbara.
-Tudom. Nem fogok. Egyszer ennek is eljött volna az ideje.-suttogtam, majd eltávolodtam Barbara-tól.
Arcán aggodalmat láttam. Nem akartam ezt. Nem kellett hogy aggódjon, hisz' remekül megvoltam. Nem volt a bánaton kívül semmi bajom sem.
-Na menj! Dorothy már biztos vár!-mondta lágyan.
-Megyek. Ès köszönöm-intettem, majd kimentem az ajtón. Èppen siettem ki a folyosórol, mikor nekimentem valakinek. Ez nem volt meglepő, hiszen a földet szemlélve nem igazán láttam, hogy van-e előttem valaki. Eddig nem is lett volna baj, de elterültem a földön. Hirtelen egy kéz nyúlt felém. Gyanakodva néztem rá. Nem Ben volt, hiszen neki nincsen tetkója. Végigvezettem a pillantásomat a karon, és szembe találtam magam a pultos sráccal. Mosolyogva pillantott a kezére. Vettem az adást, igy megfogtam a hatalmas kezet, és hagytam hogy felsegitsen.
-Köszi. Ès sajnálom.-mondtam neki halkan.
-Ugyan. De te mit keresel itt?-kérdezte mély, rekedtes hangján.
-Barbara-tól jövök. De már megyek is. Szia!-feleltem, és eliszkoltam.
-Szia!-hallottam még a válaszát. A pégségbe kiérve megakadt a szemem a még mindig csevegő pároson. Odasétáltam, de már nem ültem le.
-Sziasztok! Nekem most mennem kell. Doro este átjössz?
-Persze! Nyolcra ott vagyok. De miért mész ilyen hamar?-kérdezte gyanakodva.
-Van egy kis dolgom.-mondtam. Csak bólintott egyet majd egy öleléssel búcsuzott.
-Szia!-köszönt Ben is.-Azért kiváncsi vagyok hogy mi a baj.
-Idővel megtudod. Szia!-mondtam, majd kisiettem a pékségből. Az eső már elállt, de az idő még mindig borús volt. Határozott léptekkel elindultan Caphel csendes utcáin. Menet közben elgondolkoztam. Nem figyeltem semmire, csak felidéztem magamban sok dolgot.
Arra eszméltem fel, hogy megérkeztem a célomhoz. Remegő karral nyitottam ki a rozsdás kaput. Beléptem a járdáról a nedves fűre, és visszazártam a súlyos kaput. Bizonytalan léptekkel indultam el a sírhoz. Tudtam merre van, bár  temetésen kívül nem voltam méh itt. Mikor megtaláltam, könnyes szemmel olvastam el a feliratot: Linda Hewitt 1968-2011, és Thomas Floy 1965-2011.
"Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet,
de a kegyetlen halál mindent összetépett.
Csoda volt, hogy éltél, és bennünket szerettél,
nekünk nem is haltál meg, csak álmodni mentél.
Egy reményünk van, mi éltet és vezet,
hogy egyszer majd találkozunk veled."
A vers olvasásak közben megint könnyek marták a szemem. Megint elfogott az a borzalmas érzés. Remegni kezdtem, majd lerogytam a fűbe. Nem akartam elgyengülni, de tudtam, hogy ennek a mesének itt vége van. Nem lehettem többet olyan mint voltam. Az álarcomnak annyi volt, de ugyen ilyen erőset nem tudtam volna csinálni.
-Sziasztok! Sajnálom hogy elrontottam mindent. Nem telhesitettem amit kértetek. Elgyengültem. De 2 évig sikerült tartanom magam. Lehet hogy most csalódtatok, de nem tudok mást tenni. Már csak egy hónap, és az érettségi után elmegyek. Elmegyek Londonba. Új életet fogok kezdeni messze innen. Nem tudom hogy elmenjek-e. Minden vágyam ott élni. De nem akarlak itthagyni titeket. Sokszor hallom még egy-egy mondatotokat, melyekkel jó útra akartok tériteni. Hiányoztok. Ma, átszakadt a gát. Nem birom tovább. Folyamatos bántások. Tartottam magam amig lehetett, de Superman és sem vagyok. Sajnálom.-suttogtam. Lehet elmebajos dolo egy márványtáblához beszélni, de nekem jól esett. 2 év szülők nélkül nem volt egyszerű. Sőt...Egyedül tengettem a napjaimat. Sokszol Doro volt az, aki nálam aludt. Nem akart egyedül hagyni. Hiányoztak anyáék. Nagyon. A könnyeim folyamatosan áztatták az arcom. Ráadásul az eső is eleredt. A ruháim átáztak, a hajam csurom vizesen tapadt az arcomhoz és a vállamhoz. Lassan feltápázkodtam, és egy utolsó pillantást vetettem a táblára. Végignéztem magamon. A ruháim sárosan, vizesen tapadtak hozzám, a lábaim krémszinű bőrét barna sár fedte. Szánalmat keltően néztem ki. Elindultam kifele a temetőből. Az utcára kiérve mély levegőt vettem, majd elindultan haza. Az emberek megbámultak út közben. Nevettek rajtam, mert azt hitték, hajléktalan vagyok. Szerintem ha az lennék sem kellett volna nevetni. Igy, hogy beszéltem egy kicsit az érzéseimről, jobban éreztem magam. Hiába szakadt még mindig az eső, nem lettem szomorú. Vidámabb lettem, hogy beszélhettem a szüleimmel. Ha nem is a valóságban, de kiadtam magamból azt, amit egyenlőre kikellett.
Bekanyarodtam az utcámba, és elbotladoztam a házig. Vacakoltam egy kicsit a zárral, majd mikor sikeresen bejutottam, levettem a cipőmet, és felcsoszogtam az emeletre. Előkaptam egy váltás ruhát, majd besétáltam a fürdőbe. Levedlettem a vizes ruhákat, és beálltam a zuhany alá. Gyorsan elvégeztem minden teendőt, és mikor végeztem, egy törülközőt magam köré csavarva léptem ki a kabinból. Megtöröltem magam, majd öltözni kezdtem. Felvettem a fehérneműket, egy fehér pólót, és egy szürke melegitőt.

Nem mentem már sehova, igy ez egy csajos este céljából megfelelt. Az órára pillantottam, és láttam, hogy nem sokára nyolc óra. Lesétáltam a lépcsőn, és felraktam a teavizet. Előkaptam a hűtőből egy doboz sütit, és leültem. Lassan majszoltam a csokis édességet. Mikor a teaviz felforrt, levettem a tűzről, majd két bögrébe öntöttem, és a kedvenc barackos teafiltert helyeztem beléjük. Mikor a teának már csak hűlnie kellett, visszaültem a sütik mellé. Nem gondolkoztam evés közbe, kikapcsoltam az agyamat. Már nem volt min gondolkozni. Megtettem, amit megakartam. Semmi olyan dolog nem volt, amit már jó ideje halogattam. Nem sokára megszólalt a csengő.
-Szia!-nyitottam ki az ajtót.
-Hellóóóó-nyújtotta meg a végét Doro. Félreáltam, igy be tudott lépni a házba. Lerúgta a cipőjét, majd a nyakamba vetette magát. Nevetve öleltem magamhoz.
-Minek örülsz ennyire?-kérdeztem tőle bújkáló mosollyal.
-Hátt...-bizonytalankodott.
-Tudod hogy elmondatod ugye? De gyere! Csináltam teát, és van süti is, úgyhogy nyomás a nappaliba.
-De jó-vigyorodott el. Berohant a konyhába, és a sütis dobozt megragadva betáncolt a nappaliba. Nevetve követtem. Megragadtam a teákat, és utána mentem. Doro már az ágyon kuporogva majszolta a sütit. Leültem mellé, és leraktam magunk elé a csészéket. Felhúztam a lábaimat, és kiváncsian néztem az én lökött barátnőmre.
-Na akkor mi is van?
-Ááá....szemezett velem a pultos srác. Annyira édes. Azok a zöld szemek...meg a göndör fürtök!-lelkendezett. A szemei szokatlanul csillogtak. Mosolyogva figyeltem, ahogy kineveti magát, majd csak azután szólaltam meg.
-Eltalált Cupido nyila? Doro, ez nagyszerű.
-El-el. De..nem kellene. Te szomorú vagy, igy nem akarok semmit. Nem, nem, nem.-rázta a fejét.
-Doro! Egyáltalán nem kell miattam hagynod a dolgot. De ugye tudod hogy alig egy hónap, és megyünk Londonba. Nem akarom hogy fájjon neked.-komolyodtam meg. Nagyon jól tudtam, hogy milyen, mikor Doro összetörik. Nem akartam megint azt.
-Tudom. Ez meg a másik. Nem akarok megint csalódni.-hajtotta le a fejét.
Tisztán emlékszem arra a napra, amikor Doro úgy jött át hozzám, hogy a szemei ki voltak vörösödve, az orra piros volt. A szemei be voltak dagadva, és piros volt. Alig nyitottam ki az ajtót, már a nyakamba is vetette magát. Zokogott. Nem tudott megszólalni sem. Az egész Nicolas hibája volt. Megcsalta, de utána még neki állt feljebb. Fizikailag is bántalmazta Doro-t, de lelkileg is. Megverte, mikor sirni kezdett. Doro lesokkolva tűrte az egészet, majd egy véletlen pillanatban elfutott. Egyenesen hozzám. Nagyon le volt törve. Nicolas egyenesen a földbe taposta. Pár hónap kellett neki, mire jobban lett. Azóta ódzkodott a szerelemtől.
-Tudom hogy nem fog ez rosszul elsülni. Ha mégis, teszek arról hogy ne legyen olyan mint az előző.-szólaltam meg végül.
-De nem fog sehogy sem elsülni. Nem lesz semmi. Én még mindig Nico-t szeretem.-mondta. Hát igen. Doro kitartóbb lány mint kellene. Fél éve történt az incidens, de még mindig reménykedik. Emiatt nagyon is csodáltam. Elképesztő volt, ahogy harcolt szerelméért. Nem adta fel. Remélt. Én nem voltam ilyen kitartó. De Ben mellett a pultos srác is megfogott. Nem voltam biztos az érzéseimbe. Egy zsákutca voltam...



§1. rész 2. fejezet§

~Az összeomlás~

Mikor végre bejutottam a házba leraktam a sajtos rudamat, majd elővettem a tancuccomat. Fellapoztam a fizikát, és nekiálltam a házinak. Úgy unom már, hogy a hetedikes anyagot vesszük át tizenkettedikben. Sebesség igy, úgy amúgy. Unom! Panaszkodni nem lehet. Már miért is lehetne? Egy hónapom van vissza a gimiből, erre visszamegyünk dedóba. A sebesség kiszámitása, idő kiszámitása, út kiszámitása. Lassan, gondosan megoldottam minden feladatot. Mikor ezzel megvoltam elővettem a töri cuccom, majd azt is megirtam. Itt már nem dedózunk. Keményen iratják velünk az érettségi tételeket. Jó fél óra gürcölés után elpakoltam mindent. Több házi nem kellett másnapra.

Fáradtan vonszoltam el magam a pultig, majd töltöttem magamnak egy pohár vizet. Felülve a bárszékre kis kortyokban ittam meg a vizet. Mikor elfogyott, felálltam, és a szekrénybe helyeztem a sajtos rudat. Felcsörtettem a szobámba, és levágódtam az ágyra. az ölembe vettem a LapTop-omat, és felmentem Facebook-ra. Egy csomóan online voltak az osztályból. Köztük Ben is. Felmentem az oldalára, és megnéztem a frissitéseit. Az utolsó egy kép volt, amin Alicia-val van. Úgy 5 perce lett feltéve. A szivem mintha ezer apró darabra hullott volna. Ben-nek barátnője van! A tudat úgy hasitott belém, mint villám a fába. A könnyeim marni kezdték a szemem. Lassan, egyenes csikban folytak végig az arcomon, és hullottak le az ölembe. 

Ben: Hello AC/DC elleneske! -villant fel a chat ablak.

Én: Hali...

Ben: Baj van? 

Én: kellene?...Amúgy igen

Ben: Elmondod?

Én: Nem tudom... :/

Ben: Kit üssek agyon? Lisa mondd már el!!...

Én: Nem hiszem hogy magadban kárt tennél...

Ben: Mi van? Mit tettem??

Én: Haggyuk...semmi értelme :( Egy hónap és vége. Elválnak útjaink. 

Ben: Beth!!! Mondd el pls.. Tudni akarom min kell változtatnom..

Én: Nézz körül a faladon. Gondolkozz el a jeleken amiket adtam. Ben. Nem akarom elcseszni a kapcsolatunkat...Felejtsük el. 

Ben: Beth!!!!!! Mondd el mi van! Mi az hogy nézzem meg a jeleket amiket adtál? Mégis milyen jeleket? 

Én: Felejtsd el! Lépek...szia

Ahogy irtam úgy is tettem. Nem akartam fent lenni neten. Észre sem vettem hogy folyamatosan sirok. Leslattyogtam a földszintre, és nekiálltam kávé után kutatni. Sajnos nem találtam sehol. Felhúztam a Converse-emet, és a pénztárcámat meg a telefonomat felkapva elindultam a W. Mandville-be, ahol mindig jó kávékat főznek. 

Ahogy sétáltam, rugdostam az utamba kerülő köveket. Nem akartam elhinni, hogy képes volt irni nekem, és tenni az agyát. Szerinte most biztos egy HK vagyok. De nem tudtam mit tenni. Egy hónap, és nem látom többet...ezzel nyugtattam magamat. Lassan megérkeztem a pékséghez. belöktem az üvegajtót, és tétován a pulthoz sétáltam. Megnézegettem a kinálatot megint, és arra jutottam, hogy veszek egy teasüteményt, és iszok egy Cappuchino-t. 

-Segithetek?-hallottam meg a rekedtes hangot. Felnéztem, és a srác mosolygós arcával találtam magam szembe. 

-Egy teasüteményt, és egy Cappuchino-t kérnék.-feleltem. A tekintetemmel követtem, ahogy a srác kezébe veszi a csipeszt, és megfog egy süteményt, majd tányérra rakja, majd ahogy a kávégéppel szöszmötöl.  Meg kellett állapitanom, hogy sokkal helyesebb Ben-nél. Sokkal, de sokkal. Nem él vissza vele mint Ben. Vagyis úgy tűnt. Őt nem ismertem úgy mint Ben-t. Ben mindennel visszaélt. 
-Tessék.-tette le a srác a kért dolgokat a pultra. 
-Köszi! Mennyi lesz? 
-Ł7.78-felelt. A tenyerébe ejtettem az összeget, majd a vásárolt ételt és italt felnyalábolva megcéloztam az egyik széket. Lepakoltam, majd elhelyezkedtem. Lassan belekortyoltam a Cappuchio-mba. A forró koffein blomba átjárt teljesen. Bár le voltam hangolva, nem látszódott rajtam. Volt egy olyan álarcom, melynek segitségével senki nem vette észre, ha valami bántott, szomorú voltam. Sokak szerint az ilyen a hazugságok közé tartozik. Szerintem nem. Nem kell mindenkinek tudni mit érzek. Nem voltam sosem az, aki szerette ha sajnálják. Ezért alakitottam ki egy álarcot, amelyet folyamatosan csiszoltam, mig végül tökéletes nem lett. Ennek segitségével az emberek azt hihették, hogy minden a legnagyobb rendben, még akkor is, ha belül egészen apró darabokra hullottam. Ezt az álarcot elég sokszor kellett használnom eddigi életem folyamán. Volt, mikor az utálkozók ellen óvott, és biztositotta a magabiztos külsőt, de volt mikor csupán szétestem és ennek vettem hasznát.
Lassan, oda sem figyelve beleharaptam a sütimbe. A benne lévő csoki hatására valamelyest jobb kedvem lett. Hát igen. A boldogság hormonok. Azokból el kellett nem is kevés. Előhalásztam a mobilom, és felmentem Face-re. Volt egy üzenetem. Hevesen dobogó szivvel nyitottam meg.
Nem tudom mi volt ez délután. Felmentem a falamra és csak a képet láttam ami nem régen lett feltöltve. A lány egy nagyon közeli ismerősöm. Bár tudnám miért okoz neked ez fájdalmat. Nem volt semmilyen rossz szándékom. Kérlek irj vissza!..
Az üzenetére könnyek szöktek a szemembe. Nem akartam, hogy bárki is sirni lásson, de ez iszonyatosan fájt. Ekkorát még soha senki nem hazudott. Csak egy közeli ismerős? Alicia az évfolyam társunk volt.Lassan, egy könnycsepp kiutat talált, és végigfolyt az arcomon. Ha őszinte lett volna nem fájt volna ennyire. A szivembe mintha kést forgattak volna. A szüleim belém sulykolták, hogy ne legyek gyenge, mert eltaposnak. Halgattam rájuk. Mikor a baleset megtörtént sem sirtam. Nem akartam nekik csalódást okozni. 2 éve senki nem látott összetörni. Tökéletesitettem mindent, igy mégcsak meg sem karcolódhatott az álarcom. De most minden apró jel nélkül elszakadt. Elszakadt, felfedve mindenki előtt a gyenge énem. Remegve kortyoltam bele az italba, közben egy újabb könnycsepp is utat talált. Fel sem mertem nézni. Nem akartam tudni, ki látott szétesni. Lassan egy újabb falatot helyeztem a számba. Eszembe jutottak a szüleim szavai. Villámként hasitott belém a tudat, hogy 2 éve egy könnyet nem ejtettem értük. Nem sirtam, nem estem szét. Pedig lett volna alkalom. Rengetegszer rúgtak belém, de csak meg sem rezdültem.
-Lisa! Szia!-ült le mellém Dorothy.
-Szia..-suttogtam remegő hangon.
-Mi a baj?-kérdezte ilyedten.
-Ben.-mondtam ki a nevet, melyből már tudhatta, hogy történt valami. Doro volt az, akinek mindent elmondtam. Ő az, akivel egy hónap leforgása után teljesen új életet fogok kezdeni, messze innen. Távol a fájdalomtól, emlékektől, és elvileg Ben-től.
-Mit csinált?
-Hazudott...Letagadta Alicia-t, mint barátnőjét a Face-s képen.-magyaráztam felnézve.
-Hogy az a...-nyelte le a mondat végét, mert észre vette, hogy a pultos srác nagyon fülel.-Ez meg ki?
-Nem tudom..
-Nem?! De hisz' évek óta ide jársz.-hüledezett Doro.
-Nem tudom. Tegnap még nem volt itt. Barbara sem mondta.-vontam vállat, és összegyűrtem a szalvétámat. Kiittam a kávém utolsó cseppjét is, majd felálltam és elindultam a pult fele. Leraktam a tányért és a poharat, majd az új srácra mosolyogtam. Megeresztett ő is egy mosolyt, amitől olvadoztam.
-Ez a srác nem semmi.-ültem vissza Doro mellé.
-Helyes...nagyon.-bámulta Doro a pultos srácot. Kicsit feltűnő volt, ezért oldalba böktem a lökött barátnőmet, aki megugrott.-Hé! Mi van?
-Nagyon feltűnően csorgatod a nyáladat.-kuncogtam.-Töröld le a szádat, mert meglátszik.
-Hülye!-legyintett fejbe. Ekkor nyilt az ajtó, és belépett rajta valaki. Valaki, akiről reméltem, hogy ma már nem látom többet. Erre besétál a törzshelyemre. Odament a pulthoz, és vett valami sütit.
Már ment volna kifele, amikor észre vett minket. Nagyon nem akartam, hogy leüljön hozzánk, de kicsit feltűnő lett volna, ha felpattanok, és kirohanok a szakadó esőbe...amit eddig észre sem vettem.
-Sziasztok!-huppant le a másik oldalamra.
-Szia..-nyögtem ki nagy nehezen, és kapargatni kezdtem a lepattogzott körömlakkot. Doro élénkebb volt, igy hosszas csevegésbe kezdett Ben-nel. Én csak vakarásztam a körmöm. Nem akartam felnézni. Semmi kedvem nem volt hozzá. Ha rajtam múlt volna a dolog, befogtam volna a fülemet, és hangosan énekeltem volna, hogy ne hallja még a hangját se. De bunkó nem vagyok, igy nem tettem meg. Reméltem, hogy minél hamarabb távozik, de nem volt akkora szerencsém. Még egy jó darabig ott ült velünk.
-Lisa! Segitenél kicsit?-hallottam Barbara hangját.
-Persze!-pattantam fel, és siettem oda hozzá. A fejével egy helyiség felé biccentett, mire követtem. Mint később kiderült, egy iroda volt. Beérve kérdőn néztem Barbara-ra.
-Nincsen semmi. Csak azt szeretném kérdezni, hogy jól vagy?
Nem feleltem. Nagyon is jól tudta, hogy miért kérdezi. Anyáék tudták hogy valami történni fog, igy időben szóltam Barbara-nak, aki elvállalta azt, hogy figyel, és segit engem a döntések meghozatalában. Nagyon kedves asszony volt. Anyám helyett is anyám volt. Pár perc múlva válaszoltam csak a kérdésére...

§1. rész 1. fejezet§

~Egy átlagos nap, vagy valami olyasmi~

Egy újabb hétfő reggel. Az ébresztő órám hangosan zenélt a fejem mellett. Lassan résnyire nyitottam a szemem, és egy gyors de határozott mozdulattal rávágtam az órára. Az ütés hatására elnémult. Lassan, kómásan felültem, és lerúgtam magamról a takarót! Erőt vettem magamon, és belebújtattam a lábam a szőrmés papucsomba, és becsattogtam a fürdőbe, és levedlettem a pizsama gyanánt használt shortot, és pólót, majd beálltam a zuhany alá. 20 percig áztattam magam, majd kinyva a kabin ajtaját megragadtam egy puha törölközőt és magam köré csavarva kiléptem a hideg fürdőbe.
A testemen végigfutott a hideg. Gyorsan kilibbentem a szobámba, és megálltam a szekrényem előtt. Előkaptam egy farmer shortot, egy  fehér és egy szürke mintás trikót. Előkaptam egy fehér fehérnemű szettet, és visszasiettem a fürdőbe. Megtörölköztem, és felkaptam magamra a fehér neműket. A melltartó csatjával elbabráltam egy darabig. Mikor sikeresen be volt csatolva, felvettem a shortot, majd a fehér és rá a szürke trikót. Kifésültem a hajam, majd felkötöttem egy szoros copfba.
Felvittem egy nagyon alap sminket, és már siettem is le a konyhába.
Előkaptam egy tányért, és egy kanalat, majd előkapartam a szekrényből egy doboz müzlit, és a hűtőből a tejet. Összeöntöttem az alapanyagokat, és nekiálltam magamba lapátolni a reggelimet. Mikor végeztem, behelyeztem a mosogató gépbe az edényt, és a kanalat, majd elmentem fogat mosni. Mikor ezzel is végeztem, felkaptam a táskám és elindultam a suli fele. Igen...még iskolába járok. A legtöbb 18 éves ilyenkor ellógja az éveket, de én nem. Nos az én sulim nem átlagos. Vagyis itt Chapel-ben nem. Ez az egyetlen magán suli a városunkban. Ez az utolsó évem. Vagyis hónapom. Hiányozni fog a 11 osztály társam. Nem vagyunk sokan egy osztályban hála Istennek. Nem olyan jó, ha valakire nem jut ideje a tanárnak. Igaz nem vagyunk sokan egy osztályban, de mindig három évfolyam indul. Hát..igen. Nem olyan jó a viszonyunk a többi diákkal. A legjobb barát nőm nem abba az osztályba jár, mint én, de nem baj. Dorothy-val már megterveztük a jövőnket. Ahogy végzünk a gimivel, megyünk a nagyvárosba. A városba ahol piros buszok szállítják a látogatókat...Londonba.
Lassan haladtam az iskola fele. Minden lépésnél elgondolkodtam. Figyeltem, hogy nem vagyok-e csámpás, nincs-e O -lábam, vagy X-lábam. Nagyon szórakoztató volt, mikor direkt hülyén léptem. Befordultam a sarkon, és feltűnt a kedvenc pékségem, a W. Mandeville.
Annyira szerettem azt a helyet, mert olyan hangulatos, és kedvesek a dolgozók.
Minden egyes lépéssel közelebb kerültem a bolthoz. Mikor már csak pár lépés volt vissza, rendeztem a lépteimet, és benyitottam. A pulthoz sétáltam, és a tekintetemmel keresni kezdtem a kedvenc pék süteményemet.
-Szia Lisa!-köszönt rám egy idős néni, Barbara.
-Szia! Nincs olyan..
-Sajtos rúd?-kérdezte mosolyogva.
-Ühüm.
-Nem, most nincs. Ha vissza jössz egy óra fele, mikorra megsül akkor lesz!
-Öö..Ah. Akkor még nem érek ide! Negyed fele tudok csak jönni!-mondom kicsit mérgesen.
-Az is jó! Nem hiszen hogy mindenkinek olyan sajtos rúd kellene!-nevetett fel Barbara.
-Rendben. Sietek vissza! Szia!-intettem, majd a boltból kilépve elindultam a suliba.
A kapuban Dorothy már várt rám. Egy öleléssel köszöntöttük egymást. Sajnos csak erre volt idő. Annak a nyavalyás csengőnek is most kellett megszólalnia. Gyorsan felbaktattam az emeletre, és levágtam magam a helyemre. Elővettem az angol kultúra cuccaimat, majd felálltam. Ilyenkor fő az értelem, ugye.
-Sziaaa!-ugrott a nyakamba Becky, az egyik jó fej osztály társam.
-Szia!-öleltem vissza nevetve. Nem komplett ez a csaj. A suliban ő vállalta fel egyedül a hippi stílust...bár szerintem páran még elmentek volna neki.
-Hali!-lépett be a terembe Justin, a suli hülyéje, persze jó értelemben.
Ahogy belépett, Becky rátámadt, és a nyakába ugrott. Ő már csak ilyen. Volt mikor az igazgató helyettest ölelgette, amiért kapott is rendesen...tapsot. Nem mindenkinek sikerült.
-Buenos días!-lépett be Justin-ék mellett a terembe Ben. A kezében ott virított a szokásos Fanta. Ő volt a suli álom pasija. Cső nadrág, deszkás vagy Converse csuka, és felzselézett fekete haj. Az iPhone-jával, és a hanyagolhatatlan iPod-jával nagyon menő volt. Lassan a helyére sétált, de mielőtt leült volna mögém lerakott a padomra egy SD kártyát, és egy CD-t. Èrtetlenül meredtem rá.
-Csak a zene, meg a képek amiket kértél az osztály filmjéhez!-magyarázta közömbösen.
-Jaa..köszi! De ugye nem ilyen..AC/DC, Korn meg ilyen szarok vannak rajta?-kérdeztem reménykedve.
-Van az is!-mosolygott pimaszul.
-Azt nem tesszük bele!-vágtam rá gyorsan.
-De igen. Végzősök vagyunk. Mindenkiről egy 5perces videó, interjúval, kép montázzsal. A képeknél egy aláfestő zene ami jellemzi őt. Vagyis a stílusa!-mondta ellent mondást nem tűrő hangon. Csak megforgattam a szemem mert bejött Mr. Benett. Elővettem a füzetemet, majd írni kezdtem azt amit diktált!
-Pszt! Beth!-suttogta valaki mögülem. Hátranéztem, mire a padomon landolt egy galacsint. Kibontottam, és elolvastam mi van ráírva: 

Hallottam amit Ben-nel beszéltetek. Megcsináljam a filmet? Nem kell akkor végig hallgatnod az összes szörnyűséget! Davexx

Gyorsan visszaírtam.

De. Az jó lenne. Nem akarok agykárosodást szenvedni ezektől a borzalmaktól. De csak akkor ha neked nem probléma. Xx

Felálltam, majd mintha a kukához mennék leraktam Dave padjára a lapot, majd visszamentem a helyemre.
Újra írni kezdtem, de pár másodperc múlva valaki megkocogtatta a vállamat.
-Mi van?-fordultam Ben felé.
-Dave küldi!-nyomta a kezembe a levelet.

Dehogy teher. Tudod hogy ez nekem élmény. Szeretem ezt csinálni. Mire le kell adni CD formájában az asztalodon lesz. Nem lesz semmi. Bár...remélem a banya képétől nem ilyedt meg mindenki xD De ez tényleg semmi!! xx

Hátrafordultam, és küldtem Dave fele egy hálás mosolyt. Válaszul bólintott, majd gyorsan úgy tett, mintha jegyzetelne. Ilyedten előre fordultam, és a tanár úrral néztem farkas szemet.
-Megtudhatnám mi nem várhatott szünetig?-kérdezte gúnyosan.
-Az osztály filmjével, és az érettségi tételekkel kapcsolatban kérdeztem Dave-től!-vágtam rá csípőből. Tudtam, hogy ezt a dumát a tanárok mindig beveszik. Ha az érettségiről, vagy a ballagásról van szó mindent elhisznek.
-Akkor jó! Nyugodtan beszéljétek csak meg!-ment vissza a tanár a táblához. Be kellett fognom a számat nehogy felröhögjek. Nem lett volna előnyös. Visszafordultam Dave-hez, aki rázkódó vállal, lehajtott fejjel kapcsolgatta a tollát. Ránézve én sem bírtam tovább, felröhögtem. Mr. Benett megindult felém, de szerencsére a csengő megmentett. Gyorsan kirohantam a teremből, és Becky-t a terme előtt vártam. Mikor kijött, üdvözöltük egymást, majd kimentünk az árkádok alá beszélgetni...

~*4 óra múlva*~

Végre! Vége lett a sulinak. Elköszöntem Becky-től, akinek még volt egy órája, majd elindultam haza. Vagyis a W. Mandeville-be. Lassan, a levegőben szimatolva lépdeltem a pulthoz. Elég fura látvány lehetett, de sebaj. Mikor a pulthoz értem körülnéztem, de nem láttam a szent rúdjaimat. 

-Szokásos?-hallottam Barbara hangját. 

-Igen! Ugye van még?-kérdeztem gyorsan. Barbara elnevette magát, és csak utána válaszolt:

-Még csak most szedjük ki a sütőből! Máris hozom.-mondta mosolyogva, majd eltűnt egy ajtó mögött. Végig néztem még egyszer a kínálatot, és megakadt a szemem egy furcsa nevű süteményt. Jól nézett ki. Soha sem hallottam még róla. Más annyira nem fogott meg, csak ez az egy rózsaszínes krémű, a közepén valami gyümölccsel, és csoki volt a tetején. Azt muszáj volt megkóstolnom. 

-Két darab sajtosrúd?-jött ki egy srác az ajtón, ahol nemrég Barbara tűnt el. 

-Nekem lesz!-néztem rá. 

-Rendben. Még valami?

-Igen...ez a Szathmáry szilvás akármi lenne.-mondtam ki nagy nehezen a torta szelet nevét. A srác elég furán nézett rám. Látszólag nem tudta hogy mit akarok, ezért csak ráböktem.

-Ja...hogy az!-kuncogott fel.-Még valami?

-Nem köszi! Ennyi lesz. 

Amíg a fiú pötyögött a pénztár gépen, jobban szemügyre vettem. Göndör haja gondosan beállítva keretezte kisfiús arcát. A szemei zölden ragyogtak. A vöröses, dolgozó kötény alatt nagyon is divatosan öltözött. Lehetett vagy 19-20 éves, nem több. Meg kellett állapítanom, hogy nagyon helyes volt. 

-Ł 6.23 lesz-nézett fel egy kis idő után. Kihalásztam a zsebemből a kellő összeget, majd a blokkot elvéve, mosolyogtam a srácra, aki még mindig azzal szórakozott, hogy a helyükre helyezze a kis pénzérméket. 

-Köszi még egyszer! Szia!-köszöntem el, majd kimentem a boltból. Hallottam még ahogy köszön, de nem fordultam vissza. Menet közben nekiálltam rágcsálni a sajtos rudat. 

Pár perc múlva már az ajtóm zárjával babráltam, és közben azon agyaltam, hogy Ben, vagy a boltos srác helyesebb-e.